Nemzeti és Történelmi Emlékhelyek látványtérképen


Térkép: megnyitás
Térkép: bezárás

Tabán

A Tabán hegyoldalra felfutó, hatalmas zöld területe egy legendás városrész furcsa mementója, melyet megszűntetése –a földdel történő egyenlővé tétele után- nem sóval, hanem fűmaggal szórtak be.

Bocsássanak meg nekem a drámai hangulatú bevezetőért, de ha ma mér nehezen is lehet elképzelni, ezen a domboldalon valaha házak álltak. És ha nem is hiányzik ma nekünk a beépített rész –nehezen képzeli ide az ember az utcákat, házakat-, azért a Tabán egykori világa, hangulata bizony nagyon hiányzik a mai Budapestből, még akkor is, ha itt-ott megpróbálnak valami hasonlót megalkotni.

A Tabán egy legendás városrész furcsa mementója

Természetesen, amikor a városrész lebontását elvégezték –az 1930-as évek elején-, akkor már megvolt a terv az újbóli beépítésére is, azonban annak megvalósítását megakadályozta a II. világháború kitörése. Így az egy, maximum kétemeletes házakkal sűrűn beépített, szórakozóhelyeivel –borozóival, éttermeivel- romantikus negyeddé fejlődött városrész úgy szűnt meg, hogy egy üres terület maradt utána. És így maradt egészen az 1960-as évek elejéig, ugyanis parkosításra csak ekkor került sor.

A mára már legendássá vált május 1-i popzenei fesztivált 1968-ban rendezték meg itt először. A Tabán legendás világát idézte meg hosszú évekig a Réckert, mely a mai romkocsmák előfutárának tekinthető, és melyet a Rác fürdő felújításakor zártak be.

A Hegyalja út alsó végénél azóta teljes szépségében pompázik a felújított Rác-fürdő, melyhez szállodai részt is csatoltak (sajnos még mindig nem nyílt meg az évek óta készen álló épület).

Tabán egykori világa, hangulata bizony nagyon hiányzik a mai Budapestből

Napjainkra a Tabán név a Várhegy, Gellért-hegy, Nagyhegy hármas közötti völgyet jelőli, egykor azonban ennél jóval nagyobb részt fogadott magába.

A Tabánra is igaz az, ami a legtöbb jelentősnek számító közparkunkra elmondható: sokkal többet tudna nyújtani egy kis ráfordítás árán, hogy tényleg tömegével keressék fel a környéken élő, azzal a céllal, hogy sétáljanak, pihenjenek a fái alatt.

Légifotó: Civertan Grafikai Stúdió

 


Ajánlja a cikket ismerősének | Nyomtatható verzió | Cikk tetejére

 
Hozzászólások

gaspar2001 2013-09-16 12:32:22
Az 1900.-as évek elején Tabánrol készült fotó albumom anyagát bemutatnám ,megosztanám az érdeklôdökkel!
László 2013-01-22 09:45:03
A tabáni parkban való sétálás előtt, ajánlok egy szép kiadványt a Tabánról, mely a városrész történetét meséli el lényegre törően, a kialakulásától a lebontásáig. Nagyon sok régi és mai fotóval, mely alapján a parkban sétálóknak szinte megelevenednek a régi hangulatos utcácskák,házacskák, kocsmák. Kicsit Krúdy szelleme tér vissza velünk. Címe: Tabán egykor és ma (Vecsey A.)

1 |


Szóljon hozzá Ön is!

Felhasználónév: (max. 20 karakter)


E-mail cím: (nem jelenik meg az oldalon, max. 100 karakter)


Hozzászólás: (max. 1000 karakter)

Ellenőrző kód: Kérjük írja be a két szám összegét! 25 + 07


Add a Facebook-hoz
Szent Imre tér »»

Csepel emblématikus tere, közlekedési központja, melynek története fontos része Csepel történetének is. A téren álló Kisboldogasszony templomot 1857 és 62 között emelték. Szintén itt került elhelyezésre egy II. világháborús emlékmű és az 56-os emlékmű, melyet 2006-ban avattak fel.
Kemal Atatürk park »»

Kispesten, a Fő utca Üllői út végén kialakított közparkot a török köztársaság atyjáról, Mustafa Kemal Atatürkről nevezték el.
Hősök tere »»

Mennyire elszoktunk már az ilyen elnevezésű terektől, nekem legalábbis egy korábbi időszak térelnevezési gyakorlata ugrott be rögtön a hősök szóról, pedig hősökre minden korban szükség van. Az itt bemutatott tér a főváros 23. kerületében, Soroksáron van.
Nagytétényi Kastélymúzeum parkja »»

A Nagytétényi Száraz-Rudnyánszky kastély felkeresése már tekinthető egy kisebb kirándulásnak is –a belvárosból indulva-, azonban még elérhető tömegközlekedéssel.



Tamogató:
Az oldal üzemeltetője:

Civertan Grafikai Stúdió
Cím: 1064 Budapest, Izabella u. 69.
Telefon: 06 1 332 3261
E-mail: civertan@civertan.hu
Az oldalon szereplő információk, képek
és publikációk szerzői jogvédelem alatt állnak.
Minimum felbontás: 1024 x 768
Grafika és kivitelezés: Civertan Grafikai Stúdió