Nemzeti és Történelmi Emlékhelyek látványtérképen


Térkép: megnyitás
Térkép: bezárás

Népsziget

Népsziget (Szúnyog-sziget)

Két kerülethez, Újpesthez és Angyalföl is, tartozik a Népsziget, vagy másként Szúnyog-sziget (de nevezik Újpesti-szigetnek is). Egykor teljes értékű sziget volt, napjainkban már „csak” félszigetnek tekinthetjük, miután egy mesterséges földnyelv a szárazföldhöz köti. Megközelítésére a két végéről van lehetőség.

Egy 1695-ből származó leírásban Saban-szigetként tüntetik fel, a népnyelv azonban a Csigás- ill. a Szúnyog-sziget elnevezést használta. A vékony földnyelvet, amely a szárazföldhöz köti, az 1830-as években építették ki. Megépítik a Pesti és Fiumei úti Hajógyár Váci úti telepét, majd ide települ Ganz Danubius Hajó- és Darugyár és itt volt a Téli Kikötő is.

A Szúnyog-sziget egykor teljes értékű sziget volt, de napjainkban már "csak" félsziget

A sziget otthon nyújtott a sportolni, pihenni és kikapcsolódni vágyóknak is: nyugati oldala szabadstrandként működött és itt voltak a céges üdülők is, míg az öböl felőli oldalon kajak- és kenuszakosztályok telepei épületek ki.

Amíg nem épült meg a Vízművek számára a Csőhíd a sziget déli végében –ami gyalogosok is használhatnak-, addig kishajó-kompjárat szolgálta ki az átkelési igényeket. Az sziget elsősorban ipari igényeket elégített ki, a hajógyár mellett itt volt a Kavicskotró vállalat telephelye is.

A vékony földnyelvet, amely a szárazföldhöz köti, az 1830-as években építették ki

Légifotó: Civertan Grafikai Stúdió


Ajánlja a cikket ismerősének | Nyomtatható verzió | Cikk tetejére

 
Szóljon hozzá Ön is!

Felhasználónév: (max. 20 karakter)


E-mail cím: (nem jelenik meg az oldalon, max. 100 karakter)


Hozzászólás: (max. 1000 karakter)

Ellenőrző kód: Kérjük írja be a két szám összegét! 51 + 21


Add a Facebook-hoz
Széchenyi tér (Roosevelt tér) »»

A legnagyobb magyar, Széchenyi István nevét 2011-től viseli Pest egyik legjelentősebb tere. Előtte, hosszú évtizedekig Roosevelt tér volt a neve, de korábban viselte Ferenc József nevét is, miként hívták Lánchíd térnek, Kirakodó térnek, még előbb pedig Ács térnek.
Szent Imre tér »»

Csepel emblématikus tere, közlekedési központja, melynek története fontos része Csepel történetének is. A téren álló Kisboldogasszony templomot 1857 és 62 között emelték. Szintén itt került elhelyezésre egy II. világháborús emlékmű és az 56-os emlékmű, melyet 2006-ban avattak fel.
Fővám tér »»

Ki gépen száll fölébe, csak az láthatja, hogy a Fővám tér felújított park részében nemzeti színű a játszótér. Bevallom, nekem a földről ez megoldás nem tűnt fel, az annál inkább, hogy mennyivel barátságosabb lett a megújult tér, ahol szinte mindig eltölt az ember 10-15 percet megpihenve, ha arra jár, hogy gyönyörködjön a látványban.
Nagytétényi Kastélymúzeum parkja »»

A Nagytétényi Száraz-Rudnyánszky kastély felkeresése már tekinthető egy kisebb kirándulásnak is –a belvárosból indulva-, azonban még elérhető tömegközlekedéssel.



Tamogató:
Az oldal üzemeltetője:

Civertan Grafikai Stúdió
Cím: 1064 Budapest, Izabella u. 69.
Telefon: 06 1 332 3261
E-mail: civertan@civertan.hu
Az oldalon szereplő információk, képek
és publikációk szerzői jogvédelem alatt állnak.
Minimum felbontás: 1024 x 768
Grafika és kivitelezés: Civertan Grafikai Stúdió