Nemzeti és Történelmi Emlékhelyek látványtérképen


Térkép: megnyitás
Térkép: bezárás

Nagytétényi Kastélymúzeum parkja

A Nagytétényi Száraz-Rudnyánszky kastély felkeresése már tekinthető egy kisebb kirándulásnak is –a belvárosból indulva-, azonban még elérhető tömegközlekedéssel.

A pompás épületben világviszonylatban is egyedülálló bútorkiállítás tekinthető meg, melyet évente több alakalommal is izgalmas programok tesznek még vonzóbbá.

Amit ma láthatunk, az egy nagyon szép barokk épület, a kastély építéstörténete azonban a régmúltba, egészen a római birodalom koráig vezethető vissza, ugyanis egyes részleteiben az épület megőrizte az egykor itt állt villa rustica elemeit is.

A kastélyhoz annak idején hatalmas park is tartozott, ami mára jelentősen lecsökkent. Az eredetileg egészen a Duna partjáig leérő területet először a vasút vonala határolta le, majd még jobban beszűkítették. Bár napjainkban a kerítés mögötti részt tekinthetjük a kastély parkjának, az előtte álló terület egy része is megmaradt beépítetlennek, rajta ma egy nagyszerű játszótér várja a környékbelieket és az ide kiruccanó látogatókat.

A hármas-teraszos kialakítású barokk kerthez számos szobor, kút és kerti építmény tartozott, közülük néhány még ma is díszíti a parkot. A kertből sugárutak vezettek az épülethez, fácános kertjét, különleges növényeit már csak leírásból ismerjük.

Légifotó: Civertan Grafikai Stúdió 


Ajánlja a cikket ismerősének | Nyomtatható verzió | Cikk tetejére

 
Szóljon hozzá Ön is!

Felhasználónév: (max. 20 karakter)


E-mail cím: (nem jelenik meg az oldalon, max. 100 karakter)


Hozzászólás: (max. 1000 karakter)

Ellenőrző kód: Kérjük írja be a két szám összegét! 13 + 16


Add a Facebook-hoz
Széchenyi tér (Roosevelt tér) »»

A legnagyobb magyar, Széchenyi István nevét 2011-től viseli Pest egyik legjelentősebb tere. Előtte, hosszú évtizedekig Roosevelt tér volt a neve, de korábban viselte Ferenc József nevét is, miként hívták Lánchíd térnek, Kirakodó térnek, még előbb pedig Ács térnek.
Szent Imre tér »»

Csepel emblématikus tere, közlekedési központja, melynek története fontos része Csepel történetének is. A téren álló Kisboldogasszony templomot 1857 és 62 között emelték. Szintén itt került elhelyezésre egy II. világháborús emlékmű és az 56-os emlékmű, melyet 2006-ban avattak fel.
Fővám tér »»

Ki gépen száll fölébe, csak az láthatja, hogy a Fővám tér felújított park részében nemzeti színű a játszótér. Bevallom, nekem a földről ez megoldás nem tűnt fel, az annál inkább, hogy mennyivel barátságosabb lett a megújult tér, ahol szinte mindig eltölt az ember 10-15 percet megpihenve, ha arra jár, hogy gyönyörködjön a látványban.
Nagytétényi Kastélymúzeum parkja »»

A Nagytétényi Száraz-Rudnyánszky kastély felkeresése már tekinthető egy kisebb kirándulásnak is –a belvárosból indulva-, azonban még elérhető tömegközlekedéssel.



Tamogató:
Az oldal üzemeltetője:

Civertan Grafikai Stúdió
Cím: 1064 Budapest, Izabella u. 69.
Telefon: 06 1 332 3261
E-mail: civertan@civertan.hu
Az oldalon szereplő információk, képek
és publikációk szerzői jogvédelem alatt állnak.
Minimum felbontás: 1024 x 768
Grafika és kivitelezés: Civertan Grafikai Stúdió