Nemzeti és Történelmi Emlékhelyek látványtérképen


Térkép: megnyitás
Térkép: bezárás

Klauzál tér

A Belső Erzsébetváros, a volt zsidónegyed legjelentősebb tere. Ma használatos nevét Klauzál Gábor tiszteletére kapta és 1907-től nevezik így.Előtte Stefans Platz, majd István tér volt. Ekkor inkább volt nevezhető egy nagy beépítetlen területnek, mint térnek (parknak). Ezt az érzést napjainkig őrzi a tér, nekem legalább is sohasem jutott eszembe, hogy leüljek itt és élvezzem a kellemes környezetet.

1872-ben avatták fel ezen a helyen a főváros harmadik magyar színházát, az István téri színházat, azonban az épület alig másfél évvel később egy tűzvészben leégett. Helyén ma a vásárcsarnok áll, ebben pedig a Kaluzál tér a közeli Hunyadi térrel mutat rokonságot, ahol szintén a 19. század végén épült meg a környék lakosságát kiszolgáló csarnoképület.

A tér közepén napjainkban játszótér van, mellette különböző sportolási lehetőségeknek teremettetek környezetet, de gondoltak a kutyásokra is, akiket elkülönített kutyafuttató vár.

Ma már kevesen emlékezhetnek rá –és nehezen elképzelhető-, de egykor villamos csilingelése is hallható volt a téren, ugyanis ezt a részt is érintették a 2-es viszonylat járművei.

Légifotó: Civertan Grafikai Stúdió 


Ajánlja a cikket ismerősének | Nyomtatható verzió | Cikk tetejére

 
Szóljon hozzá Ön is!

Felhasználónév: (max. 20 karakter)


E-mail cím: (nem jelenik meg az oldalon, max. 100 karakter)


Hozzászólás: (max. 1000 karakter)

Ellenőrző kód: Kérjük írja be a két szám összegét! 49 + 08


Add a Facebook-hoz
Kemal Atatürk park »»

Kispesten, a Fő utca Üllői út végén kialakított közparkot a török köztársaság atyjáról, Mustafa Kemal Atatürkről nevezték el.
Szent Imre tér »»

Csepel emblématikus tere, közlekedési központja, melynek története fontos része Csepel történetének is. A téren álló Kisboldogasszony templomot 1857 és 62 között emelték. Szintén itt került elhelyezésre egy II. világháborús emlékmű és az 56-os emlékmű, melyet 2006-ban avattak fel.
Hősök tere »»

Mennyire elszoktunk már az ilyen elnevezésű terektől, nekem legalábbis egy korábbi időszak térelnevezési gyakorlata ugrott be rögtön a hősök szóról, pedig hősökre minden korban szükség van. Az itt bemutatott tér a főváros 23. kerületében, Soroksáron van.
Fővám tér »»

Ki gépen száll fölébe, csak az láthatja, hogy a Fővám tér felújított park részében nemzeti színű a játszótér. Bevallom, nekem a földről ez megoldás nem tűnt fel, az annál inkább, hogy mennyivel barátságosabb lett a megújult tér, ahol szinte mindig eltölt az ember 10-15 percet megpihenve, ha arra jár, hogy gyönyörködjön a látványban.



Tamogató:
Az oldal üzemeltetője:

Civertan Grafikai Stúdió
Cím: 1064 Budapest, Izabella u. 69.
Telefon: 06 1 332 3261
E-mail: civertan@civertan.hu
Az oldalon szereplő információk, képek
és publikációk szerzői jogvédelem alatt állnak.
Minimum felbontás: 1024 x 768
Grafika és kivitelezés: Civertan Grafikai Stúdió