Nemzeti és Történelmi Emlékhelyek látványtérképen


Térkép: megnyitás
Térkép: bezárás

Besenyő park

Budapest egyes kerületeiben, ahol nagyobb számban épültek lakótelepek, a zöldfelületek legnagyobb része –sokszor 90%- lakótelepi park, azaz a házak közötti zöld felület. Magam is lakótelepen nőttem fel, nem becsülöm le ezek jelentőségét, hiszen azt nyújtotta annak idején számunkra, hogy szabadban, a lakásunk közelébe játszhattunk, ahová a szüleink is nyugodtan le mertek engedni.

Az újpalotai -15. kerületi- Besenyő park villamos végállomás, itt fordul meg a 62-as, a 62A és a 69-es villamos, így a park zöldfelületének nagyobb részét elfoglalja az a sínekből kerekített húrok, ami a járművek visszafordulását biztosítja. Szerencsére egy villamos végállomás nem annyira környezetellenes, mint mondjuk a buszoké, ahol nagy betonfelületek és olajfoltok uralják a helyet. Itt a sínek mellett (között) van lehetősége nőni a fűnek, fáknak, azaz a terület megadja a szemnek mindazt, amit egy park vizuálisan nyújtani képes.

Az 1985 négyzetméternyi felületű Besenyő park felújítására közel tíz éve került sor

Az 1985 négyzetméternyi felületű Besenyő park felújítására közel tíz éve került sor, ekkor a korábbi játszótérnél egy kétszer akkora, modern és biztonságos elemekkel felszereltet alakítottak ki. A gyermekeknek pedig az új játszó szerek mellett biztos, hogy legalább ugyanakkora élményt jelentenek a sárga járművek mozgásának a megfigyelése. Ha valakinek a fejében mesébe illő emlékeket ébreszt a park elnevezése, a Besenyő, az meg se álljon a közeli Mézeskalács térig!

Légifotó: Civertan Grafikai Stúdió


Ajánlja a cikket ismerősének | Nyomtatható verzió | Cikk tetejére

 
Szóljon hozzá Ön is!

Felhasználónév: (max. 20 karakter)


E-mail cím: (nem jelenik meg az oldalon, max. 100 karakter)


Hozzászólás: (max. 1000 karakter)

Ellenőrző kód: Kérjük írja be a két szám összegét! 45 + 57


Add a Facebook-hoz
Széchenyi tér (Roosevelt tér) »»

A legnagyobb magyar, Széchenyi István nevét 2011-től viseli Pest egyik legjelentősebb tere. Előtte, hosszú évtizedekig Roosevelt tér volt a neve, de korábban viselte Ferenc József nevét is, miként hívták Lánchíd térnek, Kirakodó térnek, még előbb pedig Ács térnek.
Kemal Atatürk park »»

Kispesten, a Fő utca Üllői út végén kialakított közparkot a török köztársaság atyjáról, Mustafa Kemal Atatürkről nevezték el.
Nagytétényi Kastélymúzeum parkja »»

A Nagytétényi Száraz-Rudnyánszky kastély felkeresése már tekinthető egy kisebb kirándulásnak is –a belvárosból indulva-, azonban még elérhető tömegközlekedéssel.
Hősök tere »»

Mennyire elszoktunk már az ilyen elnevezésű terektől, nekem legalábbis egy korábbi időszak térelnevezési gyakorlata ugrott be rögtön a hősök szóról, pedig hősökre minden korban szükség van. Az itt bemutatott tér a főváros 23. kerületében, Soroksáron van.



Tamogató:
Az oldal üzemeltetője:

Civertan Grafikai Stúdió
Cím: 1064 Budapest, Izabella u. 69.
Telefon: 06 1 332 3261
E-mail: civertan@civertan.hu
Az oldalon szereplő információk, képek
és publikációk szerzői jogvédelem alatt állnak.
Minimum felbontás: 1024 x 768
Grafika és kivitelezés: Civertan Grafikai Stúdió